Élet a Földön innen és a Holdon túl…

Tudok egy helyet ott mélyen a szívben
Szivárvány színű apró szappanbuborék.
Ahogy a tűz a gyermek kezében
Miénk a bolygó, hagyd, hogy játszunk vele még.

Ti is észrevettétek? Nem dőlt össze a világ…pedig nagyon készültem rá. De hát Ausztráliában már holnap van szal a világvégéről már értesülnünk kellett volna. És mindennek a tetejében ismételten sikerült egy 2 napos 4 csillagos (vagy talán csak 3 és fél) szakmai út résztvevőinek listájára felvetetni magam. Imádom a munkámat, és akik körülvesznek. És még mielőtt valaki megkérdőjelezné eme kijelentésemet, igen még azt a bizonyos személyt is imádom, aki miatt egy bő napig olyan feszült voltam, mint Jézus a kereszten.

Az élet továbbra is lassan és megfontoltan telik itt a Balkánon, jól meggondolja minden váratlan esemény, hogy egyáltalán bekövetkezzen-e. Nagy erőkkel megy a fejből kinézés, a sámli alatt kotorászás és hasonló, eddig olimpiai sportágak közé még fel nem vett szakágak. De legalább a lelki egyensúly helyreállt és már a Csí sem áramlik visszafele a WC-ből, sőt a munkahelyen a hűtőben eddig ismeretlen élőlénykolónia fejlődik, lehetőséget nyitva az evoluciós lyukak áthidalására. Mély, átható illattal jelzi, hogy itt bizony szárbaszökkent valami (a szó legszorosabb értelmében), gyakorlatilag magnóra lehet venni a szagot, aki meg kicsit fáradtabb akár rá is könyökölhet. Furcsa ez a kémia: a mérgező gázok legtöbbször szagtalanok, ellenben a rothadásszag csak képletesen öli meg és törli ki a szaglósejtek alapvető létezését a teljes univerzumból, de azt a szívességet nem teszi meg, hogy egy huszárvágással megszabadítson a földi “szenvedésektől”. Ilyen könnyen azért senki nem ússza meg.

Nagy ráérő időmben a 3. dimenzió egységes térelméletén dolgozok, amit persze nem kell komolyan venni…most tudom mindenki néz hülyén, hogy akkor most mi van…és ez így is marad, mert ebben a tudományágban csak egyetlen ember kompetens rajtam kívül. SORRY…de kellett egy kis teaser kampány, hogy az érdeklődés töretlen maradjon…

Amint valami/bármi/akármi érdemleges/érdektelen dolgo történik sebességbe teszem magam és kaptok egy adagot ismét belőlem…kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben orvosság. Az erő legyen veletek addig is

GYŰLÖLÖM EZT A KURVA, ELBASZOTT ÉLETET…
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ…

BOCS A KIROHANÁSOMÉRT DE EZ MOST KELLETT!

Néha bizony irigylem a tiszavirágokat. Egy napig élnek és ebben az egy napban  talán többet élnek, mint amennyit mi emberek elképzelni sem tudunk.  Ugyanakkor idejük sincs megismerni olyan érzéseket, amik beárnyékolhatnák azt az egyetlen 24 órát, ami megadatott nekik. Mennyire egyszerűbb az életük nem? Nagyon tetszett az a Vodafone reklám, aminek tanulsága az volt, hogy éld úgy minden napodat, mintha az lenne az egyetlen…és aki ismer, az tudja, hogy én bizony megteszek mindent annak érdekében, hogy úgy éljek. De valahogy soha nem jön össze semmi és akkor tényleg azt kívánom bárcsak holnap már nem lenne nap. A mai is egy ilyen nap. De sajnos holnap van nap és után is lesz egy és még ki tudja meddig…és lassan meggyőződésemmé válik, hogy valami velem nem stimmel, mert ilyen már tényleg nincs és mégis van. De ez van ezt kell szeretni nemigaz?

Ha lehetne egy kívánságom? Csak egy…Azt kívánnám bár ne lett volna soha vasárnap és utána hétfő…állt volna meg az idő múlt szombaton, vegy lett volna vége ennek a komédiának, amit életnek nevezünk. De inkább tragédia, mert eddig nem sokat nevettem…

Nos…ama két napból már csak egy nevezetesebb esemény kerül terítékre, mégpedig egy borkóstolóval egybekötött vacsora (merthátugye ilyen sem esik meg minden nap az emberrel)

Az asztalokon kismillió különböző borospohár, éltünk a gyanúperrel, hogy itt bizony ivászat lesz akár tetszik, akár nem. Körünkben üdvözölhettük 2007 legjobb borászát, aki végtelen lelkesedéssel tudott beszélni arról, hogy hogyan is csillan meg a napfény a szőlőszemeken a déli lankákon, de hogy ez kurvára nem érdekelt senkit kb 10 perc után, annak kézzelfogható jelei voltak. A faszit már kb csak a legelső asztalnál hallotta valaki, és ott is csak azért figyeltek rá mert szem előtt voltak. Maradjunk annyiban, hogy nem egy stand-up comedys körítést nyomott a tag, és erősen álmosítólag hatott a szövege, főleg, hogy a bor mellé alig kaptunk valami kaját…

Ez volt az első fogás az első borhoz…hát nem vitték túlzásba. Egy kis szelet piritós, kis hús (értsd egy fél falat), sárgadinnyeszelet, egy kis csíra, zöld cucc, meg eper…valljuk be nem a legerősebb nyitás. A tálalás meg kifejezetten francia stílus: kevés kaját látványosan széthúzni egy bazi nagy tányéron. Na nem baj, jobb híján villámgyorsan belapátoltam ezt a “kaját” félve attól, hogy esetleg más már nem lesz.

Senkit ne tévesszen meg az, hogy már beleettek ebbe a fogásba…eredetileg is 2 falattal volt csak több. Legalább következetesek voltak a konyhán és továbbra is tartották a keveset nagy helyre szisztémát. Valami rántott hal cucc volt citrommártással és vadrizzsel. Aki nem látott még vadrizst kb úgy tudnám körbeírni, hogy egy kanál sima rizst egyenletesen elkeverünk egy vakondtúrással, melybe ízlés szerint gilisztát és/vagy egyéb undormányt teszünk. Hanyagul összekeverjük és kis kupacokat formálunk belőle, éppen csak a Stahl Judit féle kis trükk: az extra szűz oliva olaj hiányzik. Amúgy ízre finom volt, csak néhányan megütköztek a kinézetén és megpróbálták megszelídíteni, hátha átváltozik tasakos Uncle Benz rizzsé. Az éhség továbbra is komoly veszélyfaktor egy esetleges lázadás kirobbanásához, többen már a szökési terven dolgoztak, hogy melyik irányba is kell ásni, hogy a következő sarki McDonald’s-nál bukkanjanak a felszínre.

Végre valami emberes kaja. A gond ott volt, hogy eddig a pontig alig kaptunk valami emberes adagot és az a szűk 2-3 pohárka bor annyira beütött már mindenkinek, mintha már 3 órája masszívan alapoztunk volna. Na nem baj majd ez felszívja…a magyarok mentsvára: ihatsz sokat max eszel rá és minden rendben is van. Wellington szűzpecsenye vagy mi a szösszenet volt elénkrakva kelbimbóval, bébirépával, karfiol, kukorica meg valami krumplifasírt társaságában. Na ebből hozhattak volna két kört is. De mint tudjuk ez nem így megy…Tibi bácsinál lehet kívánni, már ha elkapod a pontos labdát.

Íme a desszert…már majdnem megörültünk, hogy fagyi…de nem. Csak valami csokihab, kis tejszínhabbal, kocsonyásított meggybefőtt (sokmagos) és egy kis karamelladísz, hanyagul leporcukrozva. Na jó ez is ehető volt.

Egy szó, mint száz. Borkóstolóval egybekötött vacsira csak az merészkedjen, aki:
1. anorexiás, így alapból nem is szeret sokat enni vagy
2. kis költségvetésből szeretné magát szalonspiccesre inni
Mindenki más vagy menjen kocsmába inni, ha a leépülés a végső cél, aki meg éhes étterembe menjen, vagy dobjon össze valamit otthon, mert itt bizony nem lakik jól.

Mindent egybevetve a hangulat jó volt, a társaság is (legalábbis az a része, akivel kontaktusba is léptem…verbális kontaktusba mielőtt bárki rosszra gondolna), úgyhogy jövőre ugyanitt, ugyanekkor.

A mese fonalát az első estés bulinál szakítottam félbe, de semmi gond egy sima egy fordított és máris folytatódik a történelemkönyvekbe ugyan be nem kerülő, de itt minden bizonnyal nagyobb érdeklődéssel (remélem!) várt történet.

Miután mindenki szénné itta magát, és verbális szókincse valahol egy sokat fejelő focista veterán szintjére süllyedt, nyugovóra tért mindenki és ki is aludta volna a buli fáradalmait, ha ama korábban említett torony nem kezdi el üzembiztosan hajnali 6kor daljátékát…és különben is csapatépítő outdoor (értsd: el kellett hagyni a jó meleg ágyat) program lett beiktatva aznap délelőttre. Fasza kis programok lettek összeállítva, szóval egész jól elmarhultunk.

A lézerháló: ez a játék minden bizonnyal mindenkinek ismerős, aki valaha valamilyen rablós filmet látott. Át kell jutni a lézerhálón, anélkül, hogy megérintenéd bármelyik sugarat is, mert levágja a lábad vagy akármid…ezt egy kicsit nehéz volt elképzelnem, mivel jóféle kötözőmadzag volt kifeszítve, de a játék az játék. Hogy ne legyen ennyire egyszerű a feladat még pluszba be is kötötték a szemünket és a többiek instrukciói alapján kellett átjutni a kritikius zónán. (aki látta a Brilliáms csapda című filmet tudja, hogy nem lehetetlen…bár ott is sokszor nekifutottak a felvételnek) Még jó, hogy nem valami arab terroristás-öngyilkos merénylős feladat volt…nem lett volna érdekünk épségben áthozni bűntársunkat, a legelső utasítás rögtön a nyomd meg a detonátort és hadd legyünk rád büszke felkiáltás lett volna.
Amúgy amint a képeken látjátok, nem is oly egyszerű megcsinálni ezt a feladatot…érdekesebbnél érdekesebb alakzatokat vettünk fel, ennél már tényleg csak a Twister elnevezésű játék néz ki mókásabban.

A következő játék nagyban hasonlít a magyat egészségügyre. A mentőosztag fedőnevet viselő játék lényege, hogy a katasztrófa mentőalakulat valamennyi tagja vak és néma (szarban mindenki aki megsérül), a sérültek meg csak jajveszékelni és instrukciókat adni tudnak (én speciel sokkos állapotban feküdnék ha a játékban szimulált bomba mellettem robban fel, nem pedig még jótanácsokkal látnám el az egészséügyi teamet) Hogy az egész móka ne legyen annyira egyszerű, a robbanás a hordágyak darabjait is szétszórta a szélrózya minden irányába, így azt is vakon (értsd bekötött szemmel) kellett megkeresni és összeszerelni az életmentőknek, majd a bajba jutottakat a kimenekítési pontra elszállítani azalapján amit ők mondtak: előre…jobbra…a másik jobbra…állj, ott van ott van előtted….nem jóóóóó…kicsit balra…ember legyen a talpán, aki ezek alapján simán veszi ezt az akadályt.

Volt még egy játék, sajnos jó kép nem sikerült róla, de megpróbálom körbeírni. Képzeljünk el egy akkora pókhálót, ami kb fejmagasságig ér. Na most…ezen a hálón mindenkinek egyesével át kell jutnia, mégpedig úgy, hogy egy “lyukat” (amit úgy a háló szálai körbehatárolnak) csak egy ember vehet igénybe. Ez az elején nem tűnik bonyolultnak, de amikor elfogynak a nagyobb, viszonylag alacsonyabban fekvő lehetőségek, akkor bizony jön az emelgetés meg a vízszintes meditációs átlebegés, ami persze nem ment senkinek, de a feladatot a lányok ötleteivel és kreativitásával és a fiúk erejével sikerült megoldanunk.

Végül minden csapat egy közös feladatban vett részt, ahol a cél egy képzeletbeli mocsáron való átkelés volt egy pár gólyaláb egy léc és két kis deszka segítségével…ennyivel elég nehézkes megoldani a feladatot, de nem lehetetlen, de mivel mi annyira csapatként működtünk, hogy iszonyat és szavak nincsenek rá, rájöttünk, ha összedobjuk valamennyi csapat segédeszközeit, kényelmes utat építhetünk a túlpartig, így különösdebb ügyesség nélkül mindenki teljesítheti a feladatot.

Csak hogy motiválva legyünk, mindez kincskeresés címszó alatt futott, és minden sikeresen teljesített feladat után nyomdarabkákat kaptunk a kincs fellelésével kapcsolatban, plusz egy kulcsot ami a ládát nyitja ha megtaláljuk vala. Mint utóbb kiderült a láda egy-egy üveg bort (mert ugye inni mindig kell) és kiscímletű 1 eurós csoki aranytallérokat tartalmazott. Jó buli volt na…

Távolról sincs vége, folytatása következik…

Üdv emberek!

Mily régen is volt vala, hogy utoljára billentyűzetet ragadtam, és szürke kispolgári életem rejtett pillanatait megosztottam veletek. Mivel már több kórházból jelezték a tömeges elvonási tünetek miatt megnövekedett ambuláns esetek számát, ismét on-line állapotba hoztam magam és visszatértem, mint Superman 5 év repkedés után a világűrből. Mivel események és élmények garmadája feszíti agyamat megfogalmazás végett (hogy a megtekinthető képek széles palettájáról ne is beszéljünk) utólagos engedelmetekkel 2 részre bontom élménybeszámolómat. (így legalább meglesz az olvasási motiváció is). Na de lássuk mi is történt 2 nap alatt…

Felkerekedett a kics csapat, mint a forgószél tájfun idején, feltettük a seggünket a légkondis buszra és célbavettük hétvégénk színhelyét Kecskemétet. Istennek hála ezen a képen nem látszok…maradjunk annyiban, hogy volt egy fejem. Tudom persze a genetika és a kor a felelős, szóval ez van ezt kell szeretni. Mindenki frissen üdén szétfolyt az ülésekben, és csendes meditáció (értsd: alvás, zenehallgatás, szellemi maszturbáció) keretében várta, hogy röpke másfél órás útunk végén kezdetét vegye az “állítólag hattalmas hétvége volt, de kb 20 perc maradt meg az egészből” feeling.

Na itt sajnos egy kicsit látszok, de elvégre ez az én blogom, szóval úgy és akkor égetem magam, ahogy és amikor csak jól esik. Ez ugyan a képen nem látszódik, de éppen megérkezünk, és miután beadtuk magunknak a mélyvénás trómbózis elleni injekciót, nagy nehezen feltápászkodtunk. A buszról való leszállás után ért minket az első meglepetés. A szálloda kb úgy festett, mint egy jobb panelház valahol a 80-as évek közepén. Bizonyára sokan emlékeznek még a dróthálós-üveges erkélyekre, meg az egyenkinézetre. Ha nem tudtuk volna, hogy ez bizony 4 csillagos szálloda, bizony felmerült volna bennünk, hogy itt csak átmenetelige parkol a busz és a mi végcélunk minden bizonnyal egy kicsit arrébb van. No de mind1 is…a szépség csak a felszín, a csúnyaság ellenben átjár mindent. Belül azért már pofásabb volt a cucc, meg elvégre nem gyönyörködni mentünk oda.

Oké el kell ismerni, kilátás az volt. Nagyon odabasz ez a város, bár ezt a megállapításomat ezt az egy képre alapozom mivel:
1. Nem hagytam el a szálloda területét egyszer sem (pedig tudtam járni…tényleg!)
2. Nem is éreztem kényszert arra, hogy én most csak úgy MeneTrend stílusban bejárjam a helyi nevezetességeket.
Jobb szélen ugyan nem látszik, de van egy köcsög torony, ami minden reggel üzembiztosan elkezdett egy negyedórás kis harangjátékot játszani…ezzel meg is volt a zenés ébresztés, csak éppen ez nem volt annyira mókás egy átbulizott éjszaka után.

Kezdetét vette a közös vacsi, és ezzel párhuzamosan a lassú, de annál biztosabb ereszkedés ama bizonyos lejtőn, melynek tetején az emberi méltóság, az alján pedig azok a bizonyos fekete lyukak és téridőkapuk helyezkednek el, melyekhez már minden bizonnyal mindenkinek volt már szerencséje, ha más nem a Csillagkapu sorazat valamelyik évadában. Könnyed borozás, a merészebbek már töménnyel fűtötték saját hangulatukat (persze ennek a későbbiekben kézzelfogható eredménye lett). De azért mégis…idegenek előtt egyből nem mattolja magát az ember, de a szándék és a kitartás mindenkiben megvolt.

Alkoholista banda…amint egy szobában összeverődik a társaság, megkezdődik a névtelen alkoholisták spontán ismerkedési estje. A képen látható fiatalok kezében Whisky és/vagy Jäger és/vagy Tequila látható pohár és/vagy üveges kiszerelésben, attól függően ki mekkora lendületett kívánt venni az estéhez (valaki persze helyből is tud nagyot ugrani, nem kell nekifutni)

A 3 grácia. Különös ismertető jelek: feltűnően jó kedv, csillogó szemek, még mindenki tud a gépbe nézni (értsd még csak egy pár körön voltunk túl), partycucc beizzítva, mindenki iszonyat csinos és csak a startjelre várnak.

Ő Norbi…sikerült magát Ricky Martinra innia. Majdhogynem köldökig kigombolt ing, erős latin mozgás, maga a megtestesült Komár Laci-Enrique Iglesias kombó. A kézmozdulatot sajnos már így utólag nem tudom értelmezni: vagy a hangulat ilyan jó, vagy kér még két felest…egyik sem kizárható, és nem is egymást kizáró lehetőségek.

Nos egyenlőre eddig a mese…folyt. köv.

Már csak néhányat kell aludni és beindul a nagyüzemi jutalom seggmeresztés egy fasza wellness hétvége keretében. És hogy mi benne a legjobb?…lesz karaoke is. Elszabadul a pokol, ha én egyszer mikrofont ragadok a kezembe…az ég irgalmazzon mindenkinek, aki egy légtérben lesz velem. Ott lesz az ORTT is hátha be kell szüntetni miattam az egész mókát, vagy max lesz egy 30 perces adásszünet. És igen jól sejtitek…ennek nagyon lehet örülni, hiszen rengeteg kép és VIDEÓ fog születni, aminek egy elenyésző, ám annál színesebb hányadát ti is megcsodálhatjátok majd vala.
Amúgy a szokásos alkotói válság van…nem történik semmi mifelénk, nézek ki a fejemből a nap nagy részében, amit naponta megszakítok egy rövidebb alvással. Megvolt az “osztálytali” próbaverziója…voltunk vagy 9en, 3 sörtől kész voltam (hiába elszoktam a piálástól…hol van már a fénykor?!). A szokásos “és veled mi van?” kérdéskör és annak igen tömör “semmi és veled?” párbeszéd alatt elfogyott náminemű alkohol, az idő is eltelt és negyed 11kor számomra véget is ért a móka. Na majd az éles osztálytalálkozón…mert hogy mi ilyen bonyolultak vagyunk, hogy kell tartani egy kislétszámos próbát, ahol megvitatjuk mikor is lesz a nagylétszámos éles bevetés…ki érti ezt?! Na nem mintha baj lenne legalább van társasági élet és nem otthon döglök.
Amint fellendülés tapasztalható az életemben és egy kissé kileng a van egy érdekes sztorim, vagy valami beteg poénom mutató , billentyűzetet ragadok és nincs menekvés…